A weboldal a megfelelő működés érdekében sütiket használ. Részletek
A Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójában végzett 1998-ban, azóta a színház egyik vezető szólistája táncos-komikus szerepkörben. A Nivó-díjas művész 2003-ban a Marsallbotot, vagyis az évad legígéretesebb tehetségének járó díját, 2017-ben pedig a Kálmán Imre-emlékplakettet vehette át. Fellép prózai, operett és musical szerepekben, főszerepet játszott Magyarország egyik legnézettebb televíziós sorozatában, a Jóban Rosszban, valamint állandó fellépője a Budapesti Operettszínház gáláinak. Rendszeresen foglalkozik a Pesti Broadway Stúdió növendékeivel. 2013 óta az Országos Musical és Operett Kurzus felkészítő tanára. Több rendezés és koreográfusi munka is áll a háta mögött. Alkotói munkái közül kiemelkedik az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó című „mese-só”, melyet a Budapesti Operettszínház tűzött műsorára, és nem csak rendezőként, de íróként is jegyez.
Kovács Péter
Tarlós Ferenc
Solner Dániel
Baranya Dávid
Lugosi Fábián
Kovács Richárd
Kenyeres Bendegúz
Illés Zoltán
Hermann Bertold
Nagy Balázs
Juhász Levente
A Puskás musical táncművészei
Adler Judit
Bóna Gábor
Deák Kristóf
Drahota Albert
Eőry Móni
Fekete Rebeka
Glonczi Marcella
Györkös Írisz
Hajszán Kitti
Horváth Ádám
Kator Bálint
Kazarján Deni
Kelemen Krisztián
Kindl Gábor
Kovács Mátyás
Köpösdi Ádám
Kuczora Ákos
Lakatos Zsolt
Mikler Eszter
Misik Renáta
Nagy Csaba
Nagy Kati
Nagy Lili
Nagy Sarolta
Nagy Sólyom
Nyári Gergő
Ónodi Tibor
Rimár Izabella
Schlégl András
Szabados Tímea
Szabó András
Szabó Bence
Száraz Dávid
Szénási Roland
Szigethy Norbert
Szóka Roland
Szőllősi Krisztina
Takács Zsófia
Tokai Rita
Tóth Arnold
Tóth Brigitta
Vincze Kitti
Zombori Dorottya
Ensemble:
Balázs Zsófia
Károlyi Krisztián
Kováts Vera
Pethő Dorottya
Vecsei László
Venczli Zóra
Gyermek Puskás / Rikkancs: Molnár André Lukács / Tóth Csanád / Farkas Olivér
Gyermek Bozsik: Bíró Bende / Vass Torda / Orbán Hunor
Puskás Anikó, Puskás Ferenc lánya: Deim Lorina
Fiúk:
Czombál András
Csillik Ákos
Demeter Hunor
Devecz Botond
Dósas Dorián
Gyetvai Martin
Haffner-Varasdy János Árpád
Holló-Zsadányi Norman
Hosszú Csongor
Kállai Mihály
Mező Dávid
Molnár Barnabás
Molnár Mór
Raskó Endre
Rátkay Ábel
Schneider-Zaj Ákos
Szabó Igor Ervin
Terék Simon
Varga Áron
Lányok:
Ballabás Szofi
Bede Zsófia
Galambos Boróka
Haász Vanda
Holohan Keyla
Kerekes Luca
Kovácsy Abigél
Ungár Nelli
Pőcze Petra
Prinyi Sára
Sinka Dóra
Szabó Száva Ágnes
Rajki Klementina
Révész Petra
Román Júlia
Tüttő Viktória
Virágvölgyi Flóra
Kosselák Renáta
Molnár Zsolt
Földváry Balázs
Bakó Ádám
Forgács Bence
Fördős Soma
Szabó Milán