Szerencsi Éva

A kulturális, művészeti közegből került az újságírás közelébe, majd országos környezetvédelmi, sporttal és egészséges életmóddal kapcsolatos kampányokat koordinált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztályán. Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampánysorozat megreformálása során koordinációs képviselőként Magyarországot képviselte az Európai Unió Szakbizottsági konferenciáin. 2016 és 2019 között a Magyar Paralimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója, a riói és a pjongcsangi paralimpiai játékok sajtóattaséja. A Budapesti Ülőröplabda Európa-bajnokság sajtófőnöke. Az Év Sportolója Gála sajtófőnöke 2017, 2018 és 2019-ben, a Budapesti Nemzetközi Sportújságírói Kongresszus sajtófőnöke 2019-ben. Szabó László producerrel olyan nagysikerű, egyszeri produkciókban dolgozott együtt, mint a Budapesti Birkózó Világbajnokság megnyitó ünnepsége, az Ülőröplabda Európa-bajnokság megnyitó ünnepsége, a 30 éve szabadon Hősök Terén rendezett Szabadságkoncert. Közszereplők sajtómenedzsmentje mellett produkciós műsorok gyártását fogja össze. 

Ahogy ő látja a Puskás musicalt:

„A bátor emberek viszik előre a világot, és a kommunikációs területnek az a feladata, hogy a példaképeknek hírét vigye. A Puskás, a musical bátor példaképekről és tehetségekről szól, akiknek a nevét és történetét újra és újra, minden generáció felé kommunikálni kell! Ebben a produkcióban maguk az alkotók és a szereplők is olyan bátor példaképek, akiknek a munkáját elismerés illeti, hálás feladat ennyi pozitívumot bemutatni a médiának és a társadalomnak! A Puskás musical a legnívósabb nemzetközi színpadok előadásaihoz méltó, az élmény pedig örökre szól.”

Köszönjük a partnereinek!

A Puskás Musical jószolgálati partnere a civilut.jpg