Szente Vajk

Jászai Mari-díjas színész, rendező, drámaíró, műsorvezető, a legsokoldalúbb magyar művészek egyike. Színészként musicalekben és prózai darabokban egyaránt láthatta a közönség. A Magyarország, szeretlek! című vetélkedőműsort annak 2011-es indulása óta vezeti, 2017-ben a Honfoglaló nevű internetes játék alapján készült kvízműsornak is a műsorvezetője volt. Rendezőként jegyzi a RaM Colosseumban 2012-ben bemutatott Ray Cooney: 1×3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy és a 2015-ben bemutatott P. G. Wodehouse: Agyeldobás című darabokat.  Számos előadást állított színpadra a Madách Színházban, a Játékszínben, a kecskeméti Katona József Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban.

Olyan legendás külföldi darabokat adaptált hazai színpadokra, mint a Hello, Dolly, vagy a budapesti Papp László Sportarénában nagy sikerrel bemutatott Shrek, a musical. A Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be először Magyarországon az Apáca Show musicalt, szintén az ő rendezésében. Szakmai munkájában kiemelt hangsúlyt fordít a hazai értékek bemutatására, Vizy Márton-Tóth Dávid Ágoston: Én, József Attila (Attila szerelmei) című darabot 2012-ben rendezte színpadra a Madách Színházban, 2014-ben Gyárfás Miklós– Szabó Tamás: Tanulmány a nőkről című darabját vitte sikerre ugyanott.

Az Illés Zenekar: ...Tied a világ 2014-ben, a Játékszínben debütált, a zenés társasjátékban az Illés zenekar dalait adták elő fiatal színészek és az Illés zenekar legendái, Szörényi Levente és Bródy János. Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor legendás Sztárcsinálók előadását 2020-ban állította színpadra. Társíróként és rendezőként jegyzi a Macskafogó színpadi adaptációját a József Attila Színházban, a Csoportterápia, a Poligamy és a Meseautó című darabokat, íróként és rendezőként legutóbbi nagy sikere a Játékszínben bemutatott Legénybúcsú.

Köszönjük a partnereinek!

A Puskás Musical jószolgálati partnere a civilut.jpg