Hűbér Tünde

Közel tizenöt éve dolgozik rendezőasszisztensként a hazai színházi, filmes és televíziós szakmában. Pályafutását a Magyar Színházban kezdte, ahol a szakma alapjait Iglódi István mellett sajátította el. Asszisztált Guelmino Sándor, Koltai M. Gábor, Ujj Mészáros Károly, Hargitai Iván, Horgas Ádám, Göttinger Pál, Lengyel Ferenc, Eperjes Károly, Nagy Viktor, Tasnádi Csaba, Vidovszky György és Paczolay Béla rendezők mellett. Több televíziós show műsorért felelt mint első asszisztens, egyebek mellett a Tesztbeszéd és a Ninja Warrior Hungary két évada. Másodasszisztensként részt vett játékfilmek forgatásában, mások mellett Pozsgai Zsolt, Soós Péter és Pajer Róbert oldalán. Szente Vajk rendezővel több közös, nagy sikerű produkcióban dolgozott együtt, mint a Papp László Budapest Sportarénában bemutatott Shrek - a musical, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékokon színpadra állított Apáca Show előadásokban.  

Ahogy ő látja a Puskás musicalt:

„Először kissé tartottam attól, hogy milyen lesz nőként részt venni a világ egyik legjobb labdarúgójáról szóló musical elkészítésében, de aztán ez a kezdeti izgalom gyorsan alárendelődött az immáron hosszú hónapok óta tartó munkának és annak az örömnek, amit ennek a csodálatos előadásnak a próbafolyamata ad. Az elképesztő szereplőgárda, a darab tervezett látványvilága és rendezői koncepciója véleményem szerint biztos garancia arra, hogy egy minden eddiginél lenyűgözőbb, ízig-vérig nekünk, magyaroknak szóló musical ősbemutatója kerüljön színpadra a valaha élt egyik legnagyobb magyarról, Puskás Ferencről.”

Köszönjük a partnereinek!

FŐTÁMOGATÓ:

MKB

A Puskás Musical jószolgálati partnere a civilut.jpg